Prananadi

masszázs keresés

képzés keresés

Prananadi leírása

Ez a masszázs nagyon aprólékos, lényegében valamennyi izmot átdolgozza, a legapróbb kéz izmoktól kezdve a vaskosabb far és combizmokig. Főként hüvelykujjal dolgoznak, lassan, és csak néhány helyen erősen, de ezen kívül még tenyérgyökkel és alkalmanként alkart is használnak. A kezelést ruhában végzik, a páciens először hason fekszik. A talpon kezdődik a masszázs, majd a meridián vonalak mentén az energiaáramlás irányával megegyező irányban végighalad az alsó végtagokon, farizmokon, háton, nyakon, majd hanyatt fordulva a lábon, hason, mellkason, felső végtagokon és az arc átdolgozásával fejeződik be. Nem csak az alapvető energiairányokat kell pontosan tudni és követni, de a legapróbb mozdulatok irányát is szigorúan be kell tartani, még akkor is, ha például az ujjbegyen történik a masszázs. Bár fájdalommentes eljárás, de van néhány pont, például a köldök, és a vállizmok esetében ahol fájdalmas fogásokat alkalmaznak. Az aprólékos folyamat miatt egy kezelés olykor két órát is igénybe vehet, melynek során a páciens mély meditativ állapotba merülhet, egyrészt a nyugalomnak köszönhetően, amely körbe veszi, másrészt a masszázsra adott testi reakciók miatt. Élettani hatásait tekintve azonos eredményeket produkál, mint a többi ismert masszázsfajta, általánosságban a nyirok és a szervezet méregtelenítő rendszerének beindítását, a salakanyagok gyors kiürülését eredményezi. Az izmok fellazítása a mozgásszervi problémákra adnak gyógyírt, a bőr frissebbé és fiatalosabbá válik.
 
  • Forrásvíz Stúdió


    Terület: Győr  (térkép>>)
    Szolgáltatás: Prananadi

    Stúdiónkban sokszínű főként keleti masszázsokkal, gondoskodást és enyhülést, harmóniát nyújtunk az érdeklődő vendégeinknek. A keleti masszázsok holisztikus szemléletűek. Az egyént teljes egészként kezelik, nemcsak a fizikai állapotára fordít figyelmet,s a...

    Részletek>>

  • Kardos Géza


    Terület: Pestszentlőrinc  (térkép>>)
    Szolgáltatás: Prananadi

    Kardos Gézának hívnak, magyar népi gyógyászattal, ezen belül hagyományos csontkovácsolással –– ahogyan őseink nevezték, csontrakással –, inazással foglalkozom. Egyéb, ezen módszerekhez kapcsolódó, ezeket szervesen kiegészítő kelet-nyugati alternatív gyógy...

    Részletek>>

  • Kisbéka családi élet-RE-formáló Központ


    Terület: Budapest  (térkép>>)
    Szolgáltatás: Prananadi



    Részletek>>

  • Masszázs és Oktatás Kft.


    Terület: Budapest  (térkép>>)
    Szolgáltatás: Prananadi

    Bizonyára Te is érezted már, hogy jól esne egy lazító, nyugtató masszázs, hogy még kellemesebb legyen a napod. Az általunk alkalmazott módszer olyan érintésen alapuló terápia, mely segít megteremteni a test és a lélek egyensúlyát. Segít feloldani az izmok...

    Részletek>>

  • Nyári László


    Terület: Győr  (térkép>>)
    Szolgáltatás: Prananadi

    Kedves Hölgyeim, Uraim

    Nyári Lászlónak hívnak. 34 éves vagyok. Nyolc éve ismerkedtem meg a csontkovácsolás, a masszázs és az energetika művészetével. Azóta csiszolom a tudásomat mindhárom területen.

    Célom, hogy ebben a stresszel teli, rohanó világ...


    Részletek>>

  • Regina


    Terület: Budapest  (térkép>>)
    Szolgáltatás: Prananadi

    Komplex masszázsterápiával foglalkozom, holisztikus szemlélettel, mely a testre, a lélekre, és az emberi energiamezőre is jótékony hatással van.

    Masszázsterápia hatásai:
    • Stressz okozta feszültség oldása
    • Háti és deréktáji fájdalmak fellazítása és...


    Részletek>>

  • Spamasszázs


    Terület: Budapest  (térkép>>)
    Szolgáltatás: Prananadi

    Szeretettel várunk minden kedves Vendéget, aki egy kis kikapcsolódásra, kényeztetésre, méregtelenítésre és szépülésre, vagy akár karcsúsításra vágyik. Várjuk gyógyulni vágyó vagy preventív céllal érkező Vendégeinket is.
    ...


    Részletek>>

CMS weboldal készítés, webdesign, webshop készítés, hosting, Google optimalizáció SEO, keresõmarketing SEM, linkmarketing, domain név regisztráció
masszazs.hu ©2009-2012. Minden jog fenntartva